2014. október 24.

Csövön érkezett a beton.

beton
Ennek az építkezésnek a hátsó részét már mixerrel lehetetlen lett volna  megközelíteni a munkálatok jelenlegi szakaszában, ezért csövön keresztül érkezett a beton az alaplemezbe. A pumpa a ház előtt az utcán tudott megfelelően letalpalni és onnan engedte be a gém végén lógó gumicsövet a munkaterületre. Két kőműves bőven elegendő volt a bedolgozáshoz és még így is nagyjából két óra alatt végeztek a beton elterítésével, a bevibrálásával és a felületének simításával is. A lemez befejezése után a maradék beton a hátsó teraszba lett engedve így egy fél köbméter sem veszett kárba.

2014. október 14.

Reklámtábla alap.

http://www.betonar.hu
Egy dél budai bevezetőúton található autókereskedés hirdető táblájának alapjának elkészítése volt a kivitelezést végző cég feladata. Az ehhez szükséges mixerbeton egy mixerrel érkezett a helyszínre, mivel közvetlenül a munkagödör mellé lehetett állni még a több tonnás teherautóval is. A gépkezelő felrakott két hosszabbítót a csúszdájára és ezen keresztül folyt a képlékeny konzisztenciájú mixerbeton bele az alapba. Ürítés közben kézi erővel a kívánt helyre lett mozgatva a csúszda, így a felhasználás csupán néhány percig tartott. A munka végén le lettek mosva a csúszdák és már indult is vissza a betongyárba.

2014. október 4.

Készre kevert beton a csarnokban.

készre kevert beton
Ha csarnokokban történik a felhasználás, akkor oda többnyire telepített csőrendszeren keresztül jut be a készre kevert beton. Ritkán van ugyanis akkora bejárat, amin befér egy három méter széles és közel négy méter magas mixer teherautó. De még ha be is férne, ha betonvas is szükséges a szerkezet elkészítéséhez, akkor azon keresztül csak károkozással tudna bent mozogni. Ezért vas és speciális gumi csövekből kell kiépíteni egy rendszert a bejárattól egészen a legtávolabbi pontig. Innen kell folyamatosan kifelé haladni a bedolgozással és mindig egy-egy csődarabbal rövidíteni a láncolatot. Általában a munkások egyik része látja el a készre kevert beton tömörítését és kiengedését az előre bejelölt magasságig, a másik része pedig a felületének simítását végzi.