2014. december 24.

Mixerbeton árak.

Az interneten fellelhető mixerbeton árak listájában szinte minden betontípus megtalálható, ami egy átlagos építkezéséhez szükséges. Igaz, különböző cégek weboldalán lehet ezeket megtalálni, mégis nagyjából azonos tételek szerepelnek bennük. Ez azért van így mert egységes szabványok alapján kell gyártani termékeiket és a sokéves tapasztalat alapján a vevők által leggyakrabban keresett és vásárolt mixerbeton árak feltüntetése mindegyiküknek érdekében áll. A felhasználás előtt a tervezők ezeket a szabványokat is használják a munkájuk során.

2014. december 14.

Ckt beton kis és nagy mennyiségben is.

A budapesti betonüzemeknél minden megtalálható, ami egy épület alapozásához csak kell! Sokféle szilárdsági osztályú és igény szerint különböző szemnagyságú kavicsból készített mixerbeton, földnedves beton, ckt beton illetve könnyűbeton is. Kis és nagy mennyiségben egyaránt lehet tőlük vásárolni. Képlékeny betonjaikhoz pumpát vagy pumixot is lehet igényelni, melyek huszonnyolctól egészen ötven méteres magasságig képesek azt feljuttatni emberi erő alkalmazása nélkül. Lehetőség van arra is, hogy személyesen felkeressenek egy majdani, például ckt beton felhasználását is megkövetelő építkezést és az ottani körülményeket figyelembe véve adjanak egyedi, teljesen pontos árajánlatot.

2014. december 4.

Készbeton a csónakház szigetelésére.

készbeton
Duna parti csónakház szigetelésének védelmét szolgáló készbeton bedolgozása szivattyús technológiával. Az ingatlan udvara bőségesen be volt nőve fákkal és borokkal ezért attól a helytől ahova még be tudott állni a pumpa csak a födém szélét lehetett a gémmel elérni. Sebaj, volt az autón plusz cső, így azokkal lett megközelítve az utolsó négyzetméter is. A rövid kivitelezési határidő miatt a készbeton bedolgozása alatt megállás nélkül festők mázolták a lépcső korlátját. Szerencsére meg lehetett oldani, hogy sem ők sem a kőművesek ne hátráltassák a másik munkáját. Végül mindenki időben végzett az elvállalt feladatával a fővállalkozó nagy megelégedésére.

2014. november 24.

Sár helyett mixerbeton.

Senki nem áll autójával szívesen a háza előtti sáros parkolóban. Mennyivel jobb lenne tiszta cipőben hazaérkezni vagy munkába menni. A mixerbeton előállításával foglalkozó betonüzemek megoldást kínálnak az ehhez hasonló problémák hosszútávú megoldására. Mixerbeton felhasználásával rövid idő alatt rendezett, szilárd parkoló készíthető járművünknek egy kis kézügyességgel vagy egy nem túl drága kőműves felbérelésével aki szakszerűen elvégzi a simítást. A hozzá szükséges mennyiséget célszerű a már felhasználásra előkészített terület pontos felmérése alapján megrendelni nem pedig a tervezett méretek szerint.

2014. november 14.

Az utcán nem lehetett.

kevert beton
Az utcán nem lehetett megállni, mert akkor nem fért volna el a pumpa mellett a forgalom, a telken belül pedig csak az alap egyik sarkához közel lehetett letalpalni. Onnan a legtávolabbi sarkot csak a gémet a földre fektetve és egy plusz gumitömlő rákapcsolásával sikerült elérni. A kevert beton beengedése a lemezbe innen lett elkezdve, hogy minél előbb meg lehessen szabadulni a második csőtől, amit addig kézzel kellett a földön a kívánt helyre mozgatni. Miután az lekerült, a maradék cső már függőlegesen lóghatott és így csak az éppen feltöltendő terület fölé kellett tolni a kevert beton pumpálás közben.

2014. november 3.

Felhőszakadás.

http://www.betonar.hu/kapcsolat
Egy nyári felhőszakadás miatt félbe kellett szakítani a térbetonozást a belvárosban, nehogy kárt szenvedjen a még friss kevert beton. A munka kezdésekor még semmilyen jel nem mutatott arra, hogy egy pár órával később leszakad majd az ég. Szerencsére a kivitelezők előrelátóan fel voltak készülve az ilyen meglepetésekre is és elővették a magukkal hozott védőfóliát. A már bedolgozott kevert beton teljes felülete egybefüggően le lett takarva ezzel a fóliával, és miután körülbelül negyed óra múlva megszűnt a csapadék már lehetett is folytatni az addig félbehagyott munkát. Szerencsére semmilyen károsodást nem szenvedett az eső előtt felhasznált beton.

2014. október 24.

Csövön érkezett a beton.

beton
Ennek az építkezésnek a hátsó részét már mixerrel lehetetlen lett volna  megközelíteni a munkálatok jelenlegi szakaszában, ezért csövön keresztül érkezett a beton az alaplemezbe. A pumpa a ház előtt az utcán tudott megfelelően letalpalni és onnan engedte be a gém végén lógó gumicsövet a munkaterületre. Két kőműves bőven elegendő volt a bedolgozáshoz és még így is nagyjából két óra alatt végeztek a beton elterítésével, a bevibrálásával és a felületének simításával is. A lemez befejezése után a maradék beton a hátsó teraszba lett engedve így egy fél köbméter sem veszett kárba.

2014. október 14.

Reklámtábla alap.

http://www.betonar.hu
Egy dél budai bevezetőúton található autókereskedés hirdető táblájának alapjának elkészítése volt a kivitelezést végző cég feladata. Az ehhez szükséges mixerbeton egy mixerrel érkezett a helyszínre, mivel közvetlenül a munkagödör mellé lehetett állni még a több tonnás teherautóval is. A gépkezelő felrakott két hosszabbítót a csúszdájára és ezen keresztül folyt a képlékeny konzisztenciájú mixerbeton bele az alapba. Ürítés közben kézi erővel a kívánt helyre lett mozgatva a csúszda, így a felhasználás csupán néhány percig tartott. A munka végén le lettek mosva a csúszdák és már indult is vissza a betongyárba.

2014. október 4.

Készre kevert beton a csarnokban.

készre kevert beton
Ha csarnokokban történik a felhasználás, akkor oda többnyire telepített csőrendszeren keresztül jut be a készre kevert beton. Ritkán van ugyanis akkora bejárat, amin befér egy három méter széles és közel négy méter magas mixer teherautó. De még ha be is férne, ha betonvas is szükséges a szerkezet elkészítéséhez, akkor azon keresztül csak károkozással tudna bent mozogni. Ezért vas és speciális gumi csövekből kell kiépíteni egy rendszert a bejárattól egészen a legtávolabbi pontig. Innen kell folyamatosan kifelé haladni a bedolgozással és mindig egy-egy csődarabbal rövidíteni a láncolatot. Általában a munkások egyik része látja el a készre kevert beton tömörítését és kiengedését az előre bejelölt magasságig, a másik része pedig a felületének simítását végzi.

2014. szeptember 24.

Fektetett csövek.

Egy olyan munkaterületnél, melyet sem mixerrel, sem pedig közvetlenül a pumpa gémjével nem lehet megközelíteni mindenképpen földre fektetett csőrendszerrel kell megoldani a munka elvégzését. Mielőtt a pumpa elindulna a helyszínre, fel kell mérni, hogy körülbelül mennyi plusz csőre van szükség a munkagép és a munkaterület legtávolabbi pontja közötti távolság áthidalására. Érdemes egy kicsit bővebben számolni, mivel a kiszállított, de fel nem használt darabokért nem kerül díj felszámításra. A kész beton ára mellett a pumpa menetlevélben rögzített gépbérleti idejéért és a helyszínen felhasznált csövekért kell a megrendelőnek ellenértéket fizetnie.

2014. szeptember 14.

Pumix.

Amikor egy munkaterület mixerrel nem megközelíthető, akkor betonszivattyút lehet igénybe venni a beton bedolgozásához. Azonban arról nem szabad megfeledkezni, hogy ezeknek a munkagépeknek le is kell talpalniuk valahol az építkezés közelében. Ha egy pumix is elegendő a munka elvégzéséhez akkor nincs nagy gond, mert általában elég nekik mindkét oldalra egy-egy méteres hely a talp kinyújtásához. Pumpáknál viszont már más a helyzet. Kialakításuk miatt a pumix gémjével megegyező gémhosszúságú munkagépeknek is nagyobb hely szükséges talpaláskor. Az igazán nagy méretűeknél pedig (55 méteres) már nem ritka az sem, hogy összesen tizennyolc méter széles területre van szükség a talpak teljes kiengedéséhez.

2014. szeptember 3.

Behajtási engedély árát tartalmazó mixerbeton árak.

mixerbeton árak
A Budapest belvárosában megvalósuló betonozásoknál mindig sokkal körültekintőbben kell eljárni, mint a külső kerületek esetében. A munka ideje alatt el kell terelni a gyalogosforgalmat a munkagép hatósugarán kívülre! Lehetőség szerint előző nap le kell foglalni az utcán a munkagépek helyét a pumpának és a rátolató mixernek is, ha a szükséges mixerbeton mennyiség lehordásához több gépre is szükség van. Fel kell mérni a munkát megelőzően, hogy van-e valamilyen vezeték ami akadályozná a pumpa gémjének kinyitását. Illetve magát a pumpálást is úgy kell elvégezni, hogy semmiféle szennyeződés ne kerülhessen az utcára, autókra és a házak falára sem. Az ilyen címekre adott szállított mixerbeton árak minden esetben a behajtási engedély díját is kell, hogy tartalmazzák.

2014. augusztus 24.

Először a pumpa érkezik.

kevert beton
Ha egy betonozási munka elvégzéséhez egy pumpa munkájára is szükség van, akkor először ez a teherautó érkezik meg az építkezésre. Elfoglalja a helyét, kitolja a négy darab talpát, majd ez után kezdi meg a gém kinyitását. Mire ezzel végez a gépkezelő, a kevert beton szállítását végző mixer már a helyszínen van a rakománnyal(természetesen nagyobb mennyiség esetén több mixer érkezik előre egyeztetett időközönként egymás után). A pumpa hátsó részén elhelyezkedő úgynevezett kádhoz tolat és lassan elkezdi beleengedni a kevert betont. Ebből a kádból egyenesen a két dugattyúhoz jut az anyag, amelyek felváltva pumpálják át a csőrendszeren keresztül a gém végénél lógó gumicsőhöz. A kőművesek ezt a gumicsövet irányítva terítik szét a megfelelő mennyiséget a betonozott területen.

2014. augusztus 14.

Csak a beton ára.

beton ár
Szerencsésnek mondhatja magát az a kivitelező, akinek egy lejtős telken megvalósuló garázsfödém betonozásához rendelkezésére áll a terület közvetlen szomszédságában egy masszív burkolatú parkoló. Amire nem mellesleg a mixer is be tud hajtani egy rámpán keresztül. Mert nem kell a bedolgozáshoz például egy pumix teherautót bérelnie, hanem egyszerűen a szállítás folyamatát végző mixer csúszdájával be lehet önteni a szükséges beton mennyiséget. Ritkán adódik ehhez hasonló helyzet, de ha már ilyen a terület adottsága, mindenképpen célszerű azt kihasználni a költségek racionális csökkentése érdekében. A szállítási díj és a beton ár megfizetésén kívül más költsége nem is volt.

2014. augusztus 4.

Földnedves beton szállítás.

Nagyobb volumenű munkáknál a földnedves beton kiszállítását többnyire nyerges teherautókkal szokás elvégezni, melyek nagyjából tíz köbmétert tudnak egyszerre a munkaterületre szállítani belőle. Magáncélú felhasználáskor maximum öt köbméter szállítására képes billenőplatós autók vagy néha konténeres teherautók végzik ugyanezt a műveletet. Ha csak nagyon apró mennyiség, például fél vagy egy köbméter kell egy kivitelezőnek az aznapi munkafolyamathoz, akkor az is elképzelhető, hogy a saját platós autójukkal mennek be a gyárba a szükséges mennyiségért. Ám azzal számolni kell, hogy egy köbméter földnedves beton súlya két tonna felett van.

2014. július 23.

Ha esős idő várható, célszerű elhalasztani a betonozást.

http://www.betonar.hu/kepek
Kétszer is meg kell gondolni, hogy meg legyen-e tartva a tervezett készbeton felhasználás, ha a kitűzött napra esős idő várható. A bedolgozás közben eleredő csapadék intenzitásától függően igen nagy kárt tud okozni a friss készbeton még sérülékeny szerkezetében. Ha már egy pár órával a bedolgozás befejezése után érkezik meg a csapadék, akkor már jó eséllyel ússza meg a fiatal szerkezet a károsodást. Természetesen ha szigorú határidők szorítják a kivitelezőket, akkor nem szívesen halasztanak el egy ilyen időpontot, de egy minőségromlást ők sem kockáztatnak meg. Sokkal kisebb anyagi és időveszteség ugyanis egy ilyen munkanap kihagyása, mint egy károsodott szerkezet javítása, kártalanítása.

2014. július 13.

Készbeton Remeteszőlős.

http://www.betonar.hu/kepek
A Budapest környéki hegyvidékes településeken is sok építkezés folyik. Természetesen ezeknél is szükséges készbeton az alap, a födémek vagy ami ezeken a helyeken még jellemzőbb a masszív támfalak és kerítések felhúzásánál. A gyakran szűkös utcácskákban még az is nehézkes, ha úgy szeretnének megállni a munkavégzés miatt odaérkezett gépek, hogy a helyi lakosságot a közlekedésben ne akadályozzák. Nem beszélve arról, ha csak a telken belülről lehet megcsinálni egy munkát. Ilyenkor nem kevés szakmai rutinra és elhivatottságra van szüksége például a pumpa kezelőjének akár csak a telekre történő beálláshoz és természetesen a gémmel történő munkavégzéshez. Tehát nyugodtan rendelhető készbeton Remeteszőlős dombjai közé is rendelhető Budapestről.

2014. július 3.

Mixer állásidő.

Amikor például a beton Vecsés egyik sík területi adottságokkal és teherautóval is jó megközelíthetőségi lehetőséggel rendelkező telkén egy kerítésalap beöntéséhez szükséges, akkor számolni kell azzal is, hogy a szállítás feladatát végző mixer a helyszínre érkezését követően csak egy óráig tartózkodik ott díjmentesen. Ezt követően már számlázásra kerül a várakozási ideje. Egyrészt ugyanis egy munkanap alatt több építkezéshez is ki kell szállítania betont és a sofőrnek illetve a betongyárnak is az az érdeke, hogy majd a következő munkákra is időben odaérjen. Ezért minden munkaterületen csak a feltétlenül szükséges időt szeretnék eltölteni. Másrészt mivel a beton folyamatos keverést igényel a helyszínen is, a teherautó motorját nem lehet leállítani. Az ez idő alatt elhasznált üzemanyag költségét is tartalmazza az állásidő díja.

2014. június 24.

Vasbeton lemez.

beton Budapest  XVI. kerület
Alapvető statikai követelmény egy korszerű kivitelezés során, hogy az elkészített vasbeton lemez minden pontja azonos nyomószilárdsági értékkel rendelkezzen. Ehhez a munka során felhasználásra kerülő beton teljes mennyiségének egyenletes minőségűnek kell lennie. Ezt házilagos keveréssel rendkívül nehéz elérni az esetleges pontatlan alapanyag adagolás és a kis adagok miatt sokáig tartó keverési idő miatt. Sokkal egyszerűbb egy beton gyárból készen megrendelni azt, melyet kilónként kimért alapanyagokból számítógép vezérléssel gyártanak! Ennél az építkezésnél is így tett a tulajdonos, ahol a beton Bp. XVI. kerület egyik csendes, gyorsan fejlődő részén lett beöntve.

2014. június 15.

Földnedves beton.

A földnedves beton kiszállítása felül nyitott billenőplatós teherautóval történik. Le lehet billenteni egy helyre az egész rakományt vagy lehet több kisebb kupacba is engedni, ahogyan a megrendelő szeretné. Ilyenkor szabad szemmel is jól látható, hogy mennyi földnedves beton maradt még a platón mondjuk az első billentés után. A mixerrel kiszállított képlékeny betonnál viszont már más a helyzet. Egy zárt keverődobban kerül kiszállításra az építkezésre és ha a sofőr elkezdi kiengedni belőle a betont, akkor azt csak megbecsülni tudja, hogy mennyi van még benne, de pontos adat megadására nincs mód. Csak az a biztos, hogy mennyi lett az üzemben beletöltve(ez fel van tüntetve a szállítólevélen is) és amikor kifogy belőle az anyag.

2014. június 5.

Betonozás késő délután.

mixerbeton
Főként nyáron szokott az előfordulni, hogy a déli órákban szokásos nagy meleg után kezdődik csak el egy betonozás az emberek és a friss mixerbeton érdekében egyaránt. Ilyenkor az sem ritka, hogy nagyobb vasbeton szerkezet készítése esetén a művelet a normál munkaidő lejárta után fejeződik csak be. A betongyárból a mixerbeton szállítás ilyenkor addig tart, amíg nincs teljesen befejezve az elkezdett munka. Ha ez esetleg belenyúlik az estébe, akkor is folytatni kell a munkát, mivel nem szabad félbehagyni a már elkezdett betonozást. A betonszakmában munkavégzést végző emberek már hozzászoktak ehhez a szakmai tulajdonsághoz, így gond nélkül elvégzik az ilyen típusú rájuk bízott feladatokat is.

2014. május 27.

Mixer beton a csarnok tetejére.

mixer beton szállítás
Egy olyan kivitelezés során ahol egy csarnok tetejére kell megoldani a kivitelezőknek a mixer beton feljuttatását és nincs daru felállítva mellette, ott csak pumpa vagy még inkább egy pumix segítségével lehet elvégezni a műveletet. Ilyenkor a pumix a mixer beton szállítás folyamatába is besegít pár köbméter beton erejéig a mixerek mellett. Miután kiérkezik az építkezésre a lehető legközelebb talpal le a csarnok mellett és innen nyúl fel a tetejére a gémjével. Gyakran előfordul az is, hogy egy állásból nem lehet elérni a teljes felületet. Ilyenkor ha szabadon körbejárható az épület, akkor a gém összecsukását követően  egy másik oldalánál ismét kitalpal a munkagép és folytatja az elkezdett munkát. A mixerek mögé tolatnak és onnan ürítik bele rakományukat.

2014. május 17.

A beton árlista több szemnagyságot tartalmaz.

Alap esetben a tervezők huszonnégyes szemszerkezetet írnak elő a vasbeton szerkezetek elkészítéséhez. Ha azonban keskeny falakat vagy pilléreket kell építeni, akkor mindenképpen tizenhat milliméteres kavicsokból készített beton felhasználását írják elő. Ugyan ez a helyzet a sűrűn vasalt szerkezetek esetében is. Ahhoz, hogy a zsaluzaton belül mindenhova megfelelően be tudjon jutni a beton, szintén tizenhatos kavics használata a megfelelő. Csőtelepítéskor is könnyebben tud átjutni a rendszeren az anyag, ha nem huszonnégyesből van keverve. Az üzemekben található beton árlista tartalmaz mindkét szemnagyságból gyártott különböző beton minőségeket.

2014. május 8.

Munka közben óvni kell a munkaterületet is.

Olyan esetekben, amikor a beton felhasználás nem egy piszkos, építési törmelékkel teli területen történik, akkor a gépkezelőnek és a bedolgozásban résztvevőknek is fokozottan ügyelniük kell a terület állagának és tisztaságának megóvására. Például ha a beton Budapest XIII. kerület Nagykörúton belüli részére kerül kiszállításra egy földszinti üzlet felújításhoz, akkor szinte mindig kell a beton bejuttatásához földön összekapcsolt csöveket használni. De nem szabad közvetlenül a térburkolatra helyezni ezeket a csöveket, mert a pumpálás következtében elmozdulhatnak és megsérthetik a burkolatot valamint a cementlé is gyakran kicsöpög belőle ami foltot hagyhat ugyanott. Célszerű alá előrelátóan fóliát és/vagy kartonpapírt helyezni, ami a munka végén megkönnyíti a takarítást!

2014. április 28.

Kitalpaláshoz megfelelő hely kell a pumpának.

Ha a munkaterület, ahol majd a mixerbeton felhasználásra kerül túl meredek, egyáltalán nem biztos, hogy ki tud ott nyitni pumpa! Ugyanis a munka elvégzéséhez használt gémjét csak úgy nyithatja ki, ha mind a négy kiengedett talpán stabilan áll. Ennek hiányában könnyedén oldalra billenhetne a kinyújtott betonnal teli gém erőkarjának hatására. Ennek megelőzésére célszerű helyszíni bejárást kérni a betongyártól és közösen megbeszélni a lehetőségeket. Előfordul, hogy csak földmunkával lehet egy olyan területet kialakítani, ami megfelelő a pumpa biztonságos talpalásához. Ha erre nincs mód, akkor esetleg egy hosszabb gémmel rendelkező gépet kell kibérelni és azzal az építkezéstől távolabb megfelelően letalpalva lehet csak elvégezni a mixerbeton szivattyúzását.

2014. április 19.

Budapesti beton Vecsésen is.

beton Vecsés
Budapestről gyakran szállítanak a betongyárak a szomszédos településekre betont. Gyorsan fejlődnek, mivel igen sokan költöznek ki oda a nyüzsgő betondzsungelből. Komplett lakó övezetek jönnek létre egy-két év leforgása alatt az új lakók jóvoltából. Nem ritkán eddig nem használt területekből felparcellázott építési telkek, frissen aszfaltozott utcák és új közművek várják őket megkönnyítve ezzel az esetleg még tétovázók döntését is. A budapesti építőanyag gyártók pedig kedvező árakkal és szolgáltatásokkal igyekeznek megnyerni maguknak őket. Tehát ha mondjuk beton Vecsés egyik új utcájában lévő lakóparkba szükséges, akkor nyugodtan lehet fordulni felhasználás előtt a fővárosban található üzemekhez is.

2014. április 8.

Ckt beton.

A ckt beton betongyárban kerül előállításra, ahonnan legtöbbször az üzem teherautója szállítja ki a felhasználás helyére. Ott a kívánt helyre borítja és ez után kezdődhet meg kézi erővel a behordása. Ha ez megtörtént, akkor csak tömörítésre van szüksége lehetőség szerint géppel és ha ez megtörtént akkor enyhén meg kell nedvesíteni. Alacsony cementtartalma miatt vasbeton szerkezet készítésére a ckt beton nem használható, viszont előszeretettel alkalmazzák a kivitelezéssel foglalkozó vállalkozások térkővel illetve aszfalttal burkolt járda vagy parkoló alá stabilizációs alaprétegként.

2014. március 30.

A liftakna is kevert betonból készül.

beton
Kevesen tudják, de a társasházakban lévő liftnek is van kötődése a betonhoz. Kevert beton az építőanyaga ugyanis a liftaknának is. Építésével szintenként haladnak a kivitelezők az építés folyamán. A pincefalakkal illetve később a pillérekkel kerül egy ütemben kiöntésre általában konténeres(ezt az eszközt a szakmában egyszerűen csak „kübli”-nek hívják) technológiával, vagy ritkább esetekben szivattyú felhasználásával. Ezek zsaluzatának eltávolítása után lehet az épület födémjének a zsaluzását elkezdeni, majd a kevert beton beöntését elvégezni. Pár nap elteltével erre ismét elkezdik a munkások összeszerelni a függőleges szerkezetek(köztük van a liftaknáé is) zsaluit, majd minden kezdődik elölről egészen az utolsó szintig.

2014. március 20.

Mixerbeton öntés sávalapba.

mixerbeton Budapest XVI. kerület
Alapot a legrövidebb idő alatt és a legkevesebb fizikai munkás igénybevételével mixerbeton felhasználásával lehet elkészíteni. Ha nem tudnak a mixerek közvetlenül mellé állni, akkor egy pumix-ot is igénybe lehet venni, ami a kívánt helyre szivattyúzza a szükséges mennyiséget. Ez akár húsz vagy harminc méter is lehet függőleges és vízszintes irányban is! Ennél a sávalapöntésnél viszonylag egyszerű dolga volt a pumix gépkezelőjének, mert a munkáját sem fa, sem pedig vezeték nem akadályozta (szerencsére az utca másik oldalán volt inkább mindkettő) és egy állásból elérte az alap legtávolabbi pontjait is minden irányban. A mixerbeton Bp. XVI. kerület egyik utcájában került felhasználásra egy nyári napon.

2014. március 11.

Ha a pumpa nem éri el a munkaterületet.

készbeton NagytarcsaNéha nem lehet megközelíteni teljesen a munkagépekkel a betonozás pontos helyét vagy a pumpa esetleg pumix és a munkaterület között akkora a távolság, hogy másképp nem tud odajutni a készbeton csak földre fektetett és ott egymáshoz bilincselt csöveken keresztül. Ilyenkor a gém végéhez csatlakoztatja a gépkezelő a csőrendszer egyik végét és a pumpa dugattyúinak segítségével átnyomja rajta keresztül a kívánt készbeton mennyiséget a zsaluzatig. Jobbra-balra lehet kanyarodni ezzel a rendszerrel de az lényeges, hogy az utolsó darabot kivéve végig a talajon kell feküdniük a csődaraboknak! A képen látható munkánál a készbeton Nagytarcsa területén lett bedolgozva egy ház hátsó melléképületéhez.

2014. március 3.

Budapesti beton Csömör területén is.

készre kevert beton
Azoknak az építőipari cégeknek amelyekkel a betongyártó üzemek már évek óta kapcsolatban állnak és kölcsönösen jól tudnak együtt dolgozni, nem csupán a saját településükön belül hajlandóak szállítani, hanem a távolabbi építkezéseiken is készen állnak a kiszolgálásukra. Mondjuk például ha beton Csömör területén kell egy budapesti szerkezetépítő csapatnak. Így a kivitelezőknek nem kell egy új, számukra ezidáig még ismeretlen keverő üzemmel kísérletezni a munka során, hanem a jól bevált partnertől kérhetik ki a szükséges készre kevert beton mennyiségeket. Ha meg vannak elégedve a minőséggel, a kiszolgálás színvonalával valamint a gépek állapotával is miért keresnének egy új partnert.  Így az ismert diszpécserrel állhatnak állandó kapcsolatban a munka kivitelezése során, a betonozást végző munkásaik pedig a megszokott gépkezelőkkel találkozhatnak a mindennapi munkájuk végzése során. Az üzemnek pedig azért jó ez a megoldás mert így hosszútávon megőrizheti kapcsolatát az adott céggel.

2014. február 24.

Mixerbeton bedolgozás esőben.

Ha a mixerbeton tervezett bedolgozásának a napján esik az eső, akkor amennyiben az ütemterv ezt lehetővé teszi érdemes elhalasztani a betonozást egy pár órával későbbi időpontra, amikor már megszűnt a csapadék. Ha ez nem kivitelezhető vagy ha nem célszerű munkásokat órákon keresztül egy bizonytalan munkakezdés miatt várakoztatni, akkor akár a következő munkanapra kell azt átütemezni! Amennyiben ez sem lehetséges, akkor készülni kell megfelelő takaró fóliával és amilyen gyorsan csak lehet, be kell takarni vele a friss mixerbeton felületét. Így elkerülhető, hogy a cementlé kimosódjon belőle és ezáltal a még friss beton súlyos, visszafordíthatatlan károsodást szenvedjen. Mivel a mixerbeton ára nem pár forintos tétel, jelentős költségtől kíméljük meg magunkat, ha előrelátóan járunk el a felhasználás során.

2014. február 14.

Vízelvezető készítés könnyűbeton felhasználásával.

http://www.betonar.hu/beton-arlista
Egy vidéki gyártócsarnok tetején kellett megoldani a csapadék elvezetését összesen mintegy hétszáz négyzetméteren. Erre a célra PDB 500 könnyűbeton volt a legalkalmasabb alacsony testsűrűsége és egyszerű alakíthatósága miatt. A bedolgozása hasonlóan történt mint bármelyik transzport beton esetében, csak még gyorsabban tudtak dolgozni vele a kőművesek, mivel a sokkal kisebb súlyt kellett mozgatniuk kézzel a felület kialakítása során. A beton födémre szivattyús technológiával lett feljuttatva a könnyűbeton, mert a szállítást végző mixerekből nem lehetett közvetlenül a födémre engedni. A belőle készített összefolyók közepén elhelyezett PVC csövek vezetik majd le az esővizet az épületről. Könnyűbeton árak többféle minőségben már az interneten is megtalálhatók.

2014. február 11.

Mixerbeton szállítás már Maglódra is.


Az M0-ás elkerülő úton keresztül a hozzá közel eső kisebb településekre gyorsan megoldható a mixerbeton szállítás a budapesti üzemekből. Mondjuk ha mixerbeton Maglód térségében kell egy építkezésre, akkor körülbelül fél óra alatt oda lehet vele érni Budapestről. Ennek az az oka, hogy a fővárosi utak kifelé vezető sávjai csak igen ritkán dugulnak be, az elkerülő körgyűrű pedig általában mindkét irányban jól járható. Éppen ezért bátran lehet betont rendelni tőlük a vidéki településekre is, természetesen ésszerű határokon belül.